Barion Pixel
Fotó: Emmer László

Az est szólistája

Korcsolán Orsolya

Korcsolán Orsolya hegedűművész hangfelvételeit mindeddig a Deutsche Grammophon, a világ talán legrangosabb komolyzenei kiadója, valamint a Naxos America, és a müncheni Solo Musica kiadók jelentették meg világszerte. A London Filharmonikus Zenekar, Dennis Russel Davis karmester közreműködésével Miguel Kertsman neki dedikált hegedűversenyét, és az ősbemutató felvételét a Naxos America Grammy-díjra terjesztette fel. A Scene magazin kritikusai szerint hegedűjátéka „szívszorítóan gyönyörű”, a Pizzicato szerint őt hallgatni „hihetetlen élmény”, a Crescendo Magazine „érzelemmel teli” előadásmódját méltatja.

Az Anna Rothschild Ensemble Wien jelenlegi koncertmestre és művészeti vezetője, már pályafutása kezdetén Sir Georg Solti támogatásával kerülhetett a nemzetközi zenei életbe. Olyan jelentős karmesterek és együttesek koncertmestere, és vendégművésze mint a Kammersymphonie der Wiener Symphoniker, Zubin Mehta (Shira International Music Festival Orchestra, Jerusalem, Israel), Christoph Eschenbach (Pacific Music Festival Orchestra, Sapporo, Japan), Valerij Gergijev (Schleswig-Holstein Musik Festival, Németország), valamint Michael Tilson Thomas, Yutaka Sado, Semjon Bicskov, és Sir Georg Solti.

Kamarazenészkét partnerei között találjuk a Grammy-díjra jelölt David Krakauer (USA) klarinétművészt, az ugyancsak Grammy jelölt és Echo-díj nyertes Avi Avital (Israel) mandolinművészt, valamint a Bécsi Filharmonikus, a Bécsi Szimfonikus Zenekar és a Liszt Ferenc Kamarazenekar szólamvezetőit.

Több ízben a Raiding-i Liszt Fesztivál, a bécsi Musikverein és Konzerthaus, a New York-i Shir Amy Ensemble, valamint a Liszt Ferenc Kamarazenekar meghívott szólistája. Nevéhez fűződik többek között Karl Amadeus Hartmann: Concerto Funebre című hegedűversenyének magyarországi, valamint Kondor Ádám 2. Hegedűversenyének nemzetközi ősbemutatója.

Korcsolán Orsolya elhivatott tolmácsolója és kutatója a Holokausztban elnémított zeneszerzők munkásságának. Ezen munkásságához kapcsolódóan a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely ‘Hiányzó láncszemek’ koncertsorozatának egyik megálmodója, a Zsidó Kultúrális- és Nyári fesztivál nagykövete világszerte, valamint a Jüdische Kulturwochen Wien rezidens művésze és művészeti tanácsadója.

Hangversenyeit és mesterkurzusait Magyarország és Ausztria mellett Franciaországban, Németországban, Albániában, Malajziában, az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, az Egyesült Királyságban, Japánban, a Koreai Köztársaságban, Ausztráliában, Spanyolországban, Portugáliában és Olaszországban kísérhette figyelemmel a közönség.

A 2021-2022-es koncertszezonban többek között a The Juilliard School New York meghívott vendégművésze és nagykövete, Kurt Weill hegedűversenének szólistája a bécsi Musikverein színpadán, valamint az Anna Rothschild Ensemble Wien hangverseneinek koncertmestere és művészeti vezetője Ausztriában.

Korcsolán Orsolya 12 éves korától a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem különleges tehetségek osztályának növendéke volt Budapesten, ahol kitüntetéssel vehette át diplomáját. Tanulmányait Sir Solti György tanácsára New Yorkban folytatta, a ‘The Juilliard School’-on, ahol Dorothy DeLay és Itzhak Perlman irányítása alatt szerezte meg mesterdiplomáját. New Yorkban elnyerte a Dorothy DeLay és a Cornelius Vander Starr díjakat, két olyan presztízs értékű elismerést, melyet csak kivételes tehetségű művészeknek ítélnek oda.

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek Elfogadom